A Magyar Honvédség felhívása

Tisztelt Álláskereső!

A kormány által indított gazdaságvédelmi akcióterv munkahelyteremtési intézkedéseihez a Magyar Honvédség is csatlakozott. A honvédség az ország egyik legnagyobb és legbiztosabb munkáltatója, így számunkra egyértelmű volt, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésben szerepet vállaljunk, akár több ezer fő foglalkoztatásával. Ennek eredményeként egy új, speciális önkéntes területvédelmi tartalékos (SÖTT) katonai szolgálati forma bevezetésére került sor.

A szolgálati forma a munkahelyüket elveszítő, elhelyezkedni szándékozó, 18. életévüket betöltött, erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező magyar állampolgároknak kíván segíteni. Több mint ezer fő csatlakozott már a programhoz, de továbbra is nagy az érdeklődés, köszönhetően a közeli munkalehetőségnek, a határozott idejű munkavégzésnek. A kormány támogatásával a honvédség 2021-ben is stabil kereseti lehetőséget nyújt azoknak az állampolgároknak, akik elvesztették munkahelyüket és csatlakoznának. A speciális tartalékos szolgálat lehetőséget nyújt a jelentkezőknek, hogy hat hónapon keresztül képezhessék magukat, szert tegyenek honvédelmi ismeretekre és emellé anyagi támogatásban részesüljenek.

Tovább…

Skip to content