• IMG_0597
  • IMG_0590
  • IMG_0585

Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő köszönetnyilvánítása

A koronavírus világjárvány miatt nehéz évet tudunk magunk mögött. Köszönet illeti a védekezésben résztvevőket, akik az embert próbáló helyzetekben tudtak segítséget nyújtani! Köszönet mindenkinek, aki akárcsak a fegyelmezett viselkedésével is részt vállalat a küzdelemben! Mindannyiunknak egy kialakult, új életformához kellett alkalmazkodnia. Nehéz időszakot élünk most, de az élet nem állhat meg. A kitűzött célokat, a sikeres pályázatokat, beruházásokat – a járványügyi előírások betartása mellett is – meg kell valósítani.
Az éves munkánknak kézzel fogható eredményei vannak, melyek minden településen szemmel láthatóak. Ezekre a közösen elért eredményekre büszkék lehetünk, s reménnyel tölt el mindannyiunkat – ebben a legnehezebb helyzetben is, – hogy közösen képesek vagyunk eredményeket elérni. Azon dolgozunk, hogy térségünk valamennyi polgára nyugodt, biztonságos körülmények között élje mindennapjait. Ezt segítik a térségünkben megvalósult beruházások. (Óvodák, bölcsődék, iskolák építése, felújítása, utak, járdák, kerékpárutak, felújítása megépítése, játszóterek, parkok, sportpályák kialakítása, munkahelyek megőrzése.)
Tisztelettel köszönöm térségünk valamennyi lakosának a járványügyi helyzet miatt a türelmet, az együttműködést. Most legfontosabb szeretteink egészsége és biztonsága.
Áldott, meghitt, békés Karácsonyi Ünnepet, és egészségben gazdag Boldog Új Évet kívánok mindenki számára!

 

 

dr. Simon Miklós
országgyűlési képviselő

 

Pályázat jegyző munkakör betöltésére

Fábiánházi Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Fábiánházi Közös Önkormányzati Hivatal “Jegyző” munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:
határozatlan idejű közszolgálati jogviszony

Foglalkoztatás jellege:
Teljes munkaidő

A vezetői megbízás időtartama:
A vezetői megbízás határozatlan időre szól.

A munkavégzés helye:
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, 4354 Fábiánháza, Kossuth Lajos utca 25/A.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:
A Fábiánházi Közös Önkormányzati Hivatal vezetése, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 81. §-ban valamint a hivatali Szervezeti és Működési Szabályzatban és egyéb jogszabályokban meghatározott jegyzői feladatok és hatáskörök ellátása, munkáltatói jogok gyakorlása a hivatal köztisztviselői tekintetében.

Tovább…

Folytatódik az agrárcenzus

 

Szeptember 19. és november 22. között összeírók keresik fel a gazdákat

Folytatódik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mezőgazdasági összeírása, az Agrárcenzus 2020, amely során személyesen keresik fel a gazdákat az összeírók. A hazai mezőgazdasági termelés aktuális helyzetét felmérő, teljes körű, országos felvételből nyert adatok a következő évek döntéseit, forrásfelhasználását alapjaiban befolyásolják, ezért a pontos válaszadás a mezőgazdaságban dolgozók kiemelt érdeke. A felmérés első szakasza – amelyben online lehetett kitölteni a kérdőívet – június 5. és 30. között volt.

Agrárcenzust tízévente hajtanak végre a világ minden táján, az Európai Unió tagállamaiban erre 2019 ősze és 2021 tavasza között kerül sor. A KSH az idei összeírás során megkeres minden olyan egyéni gazdaságot, amelyek a korábbi felmérések, illetve az adminisztratív nyilvántartások alapján értékesítési céllal végezhetnek termelést, továbbá valamennyi mezőgazdasági tevékenységet végző gazdasági szervezetet. A népszámlálások után a második legtöbb embert érintő felmérés hazánkban, összesen mintegy 750 ezer címen valósul meg.

Tovább…

Skip to content